Az utóbbi időben sok szempontból megváltoztak a prioritások, nincs ez másképp az indulás előtt ellenőrizendő legfontosabb dolgokkal sem. A telefon és a pénztárca mellett pár hónapja a maszk is állandó társunkká vált, de talán még mindig nem tudtuk kellőképpen megszokni. Önnel is előfordult már, hogy a reggeli rohanásban elfeledkezett róla? Adunk pár tippet, hogy még véletlenül se hagyja otthon!
A post it használata talán munkája során is sokszor segített már emlékeztetni a fontosabb dolgokra. Ezt a megoldást a maszkkal kapcsolatban is érdemes használni. Keressen egy helyet, amivel biztosan találkozik mielőtt reggel elindul! A bejárati ajtónál például egészen biztos, hogy elidőzik kicsit, amíg a cipőt és a kabátot felveszi. Ezért célszerű lehet ide elhelyezni egy falmatricát!
Azzal is segíthet, ha mindig táskájában vagy kabátzsebében tartja. Ha azonban sokszor cseréli őket, könnyen előfordul, hogy a másik ruha zsebében vagy retikülben marad. Ebben az esetben érdemes inkább olyan helyre tenni a maszkot, ahol indulás előtt biztosan belebotlik, és már felöltözve is könnyen magához tudja venni.
Ha gyerekekkel készülődik reggel, akár egy rövid mondókát is költhetnek közösen, amibe a legfontosabb dolgokat belefoglalják. Mondják el a verset mielőtt indulnának, és ellenőrizzék, hogy mindent bepakoltak-e! Ezzel az apró trükkel biztosan nem felejtenek otthon semmit és bosszankodás helyett vidáman indul majd a napjuk!
A MOM Park számára kiemelten fontos, hogy vásárlóinkat a legnagyobb biztonságban, a legmagasabb higiéniai körülmények között várjuk. De ahhoz, hogy ezt megőrizhessünk látogatóink segítségére is szükség van! A maszkviseléssel kapcsolatos szabályok betartása saját magunk és mások biztonsága érdekében is kiemelten fontos! Kérjük, hogy a MOM Park területén csak maszkban tartózkodjon! Használja kihelyezett kézfertőtlenítőinket és amennyiben lehetséges, éljen a bankkártyás fizetés lehetőségével! Tartson megfelelő távolságot, figyeljen rá, hogy a liftben egyszerre csak két felnőtt vagy egy család tartózkodjon, ha pedig megnőne a felvonóknál a várakozási idő, használja mozgólépcsőket!
Vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra, találkozzunk a MOM Parkban!